Azt jósoltam ezen a blog-felületen, hogy rátérek majd hamarosan a „magyar ifjúságpolitika” korszakolása problémáinak a boncolására. Milyen típusú bonckéssel, ez lesz a kérdés. A magam részéről három egymásból következő és egymással is feleselő korszakot állítottam az…
Minden poszt személyes. Ez most legszemélyesebb itt, ezen a felületen. Ez a műfaj már csak ilyen. Semmi mást nem csinálok most, csak „átterelem” a magyar ifjúságpolitikával és a magyar ifjúsági munkával kapcsolatos, a magánblogomon (http://wootschp.blog.hu) korábban írott…
A nap ifjúságpolitikai híre az (http://ujnemzedek.hu) volt, hogy egy újabb kontakt-pontot nyitott meg a Miniszter és a Kabinetfőnök. Budapesten nyílott meg ez az iroda, az Új Nemzedék most intézményesedik – helyet követel a Nap alatt, helyet foglal, helyet keres és helyet teremt. Ez…
Az ifjúságkutatásnak is megvan a maga története. Íme egy kötet, 1995-ből. (Közelítés. Az Ifjúság felfedezése, kiadta: az Ezredforduló Alapítvány, Budapest, 1995. Főszerkesztő: Dr. Stumpf István, sorozatszerkesztő: Papp György).
A kötet bevezetőjéből: „ … Az ifjúság…
A magyar ifjúságpolitika történetét – remélem már ennyi év után ez észrevehető – megkésett reagálások, újrakezdések, újraértelmezések, kísérletek, lenyúlások, kitaszítottságok és kisajátítások, töredezettség és töredezettség-mentesítési kísérletek…
Magyarországon
Január 1-jétől a forint konvertibilis valuta lesz. Január 13-án Bill Clinton amerikai elnök Taszárra látogat. Május 26-án Ópusztaszeren felavatják a több, mint négy évig restaurált Feszty-körképet és az emlékparkot. Június 27-én szavaz a Parlament az új…
1990 - 1996 között az Országgyűlés erre kijelölt bizottsága közvetlenül döntött a társadalmi szervezetek állami költségvetési támogatásáról. Érdekes, szokatlan és sok vitát kiváltó megoldás volt ez. (Tegyük hozzá azt is, hogy ennek az elosztásnak a tapasztalatai…
Ennek a blog-felületnek az egyik alapvető rendeltetése az, hogy az internet „tereiben” is elhelyezze azoknak a történéseknek, fogalmaknak, intézmények megnevezését – és részben azoknak a személyeknek és civil szervezeteknek is -, amelyeket összességében magyar…
A Világifjúsági Találkozó 1989-ben Phenjanban rendezték meg. Ez az egész Találkozó a maga „nagy és demokratikusnak állított hagyományaival”. Joel Kotek francia kutató jóvoltából már azt is tudjuk, hogy hogyan is váltak ezek a találkozók a hidegháborús időszak…
Magyarországon
Január 1-től jelentősen emelkedik az energiahordozók ára: a villamos energiáé 65, a földgázé 53%-al nő. Március 12-én megszorító intézkedéseket hoz a kormány (ún. „Bokros-csomag”). E program keretei között leértékelik a forintot, korlátozzák a…
RENDSZERVÁLTOZ(TAT)ÁS
IFJÚSÁGI VAGYON
KISZ vagyon
MISZOT DEMISZ EGYESÜLET
MEH Információs fórum Politikai ifjúsági szervezetek
II. Európai Ifjúsági Központ Európa Tanács Világifjúsági Találkozó Közösségi letéti számla
ÁISH Miniszterelnöki…
Olvasmányok
Itthon:
Fehérvári Anikó – Györgyi Zoltán – Tót Éva: Ifjúsági munkanélküliség (megyei esettanulmányok) (Oktatáskutató Intézet, 1994.)
Gábor Kálmán – Mátay Melinda – Balog Iván – Kántor Zoltán: Az ifjúság és az elit (Oktatáskutató…
Magyarországon
Március 8-án a parlament elfogadja az ún. ügynöktörvényt. Április 1-jén Jeszenszky Géza Brüsszelben benyújtja Magyarország csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. Április 23._ (napisajtó) „Orbán Viktor szerint, ha az MSZP és az SZDSZ 'összeállna',…
Magyarországon
Április 14-én fogadja el az Országgyűlés az ún. önkényuralmai jelképek (ötágú vörös csillag, horogkereszt, sarló-kalapács …) terjesztését, nagy nyilvánosság előtti használatukat tiltó törvényt. Május 11-én heves érzelem-nyilvánítások közepette,…
ÁBRÁND
1.
„Olyan viselkedés, amelynek a célja kár vagy szenvedés előidézése” (Molnár Erika által adott meghatározás)
2.
Az agresszió többrétegű fogalom. A fenti meghatározás alapvetően a pszichológiai tudományokból érkező meghatározás. Internetes keresésünk…
Magyarországon
Június 1-jén a Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint az országban 330 ezer hektár termőföld megműveletlen. Június 12-én közzétett adatok szerint több, mint 3 ezer csőd és közel 4 ezer felszámolási eljárás zajlik, az eljárások a foglalkoztatottak…
Magyarországon
március 7-én a kormány elfogadja az ún. „Kupa-programot”, amelynek célja a piacgazdaság megteremtése négy év alatt. Az Országgyűlés elfogadja a kárpótlási törvényt (április 24.). Eszerint a tulajdonuktól 1949. június 8. után jogtalanul megfosztottak…
(az előző poszt folytatása: 1990_1)
Szórakozástörténet
Rocktörténet:
Sinead O'Connor ('Nothing Compares 2 U'), Depeche Mode ('Violator'), Vanilla Ice ('Ice ice baby'), Jon Bon Jovi ('Blaze of Glory' – első szólóalbum), Led Zeppelin 4 cd-s válogatás, Celine Dion ('Where…
1. Magyarországon
Január 1-jén megkezdi a működését az Alkotmánybíróság (első tagjai: Ádám Antal, Kilényi Géza, Solt Pál, Sólyom László, Zlinszky János). Január 5-én kirobban az ún. Duna-gate ügy. Az SzDSz és a Fidesz bejelentik: a Belügyminisztérium még mindig…
Olvasmányjegyzék
Itthonról: egy kis válogatás a napisajtó jellegzetes cikkeiből az átmenetek korszakában:
Két kutatás KISZ-ről, alternatívokról (Magyar Ifjúság, 1989.01.06., nn. 23.o.)
Hogyan gazdálkodnak feleannyiból? Radikális intézkedések a KISZ-ben.…
1. Abban az évben Magyarországon:
Bevezetik a munkanélküli segélyt. Hatályba lép az 1989. évi II. törvény az egyesülési jogról és az 1989. évi III. törvény a gyülekezési jogról (január 24.). Január 9.: a Magyar Szociáldemokrata Párt felújítja a tevékenységét. Január…
1. Abban az évben Magyarországon:
március 30-án az ELTE Bibó István Szakkollégiumában 37 fiatal megalakítja a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz). Romániában nyilvánosságra hozzák az úgynevezett „területrendezési programot”, amely „falurombolási programként” vált…
Huszonöt év, majd egy generáció életideje. A magyar ifjúságpolitika és ifjúsági munka első generációja lassan-lassan levonul a színről. Ideje van annak, hogy rápillantsunk arra, hogy mi is történt a magyar ifjúságpolitikában és környezetében az elmúlt negyed…